Kérem az ügyfélszolgálatot!
2011.01.30. 16:21
Már annyira otthon érezzük magunkat a mobiltelefonok világában, hogy úgy gondoljuk, különösebb meglepetés már nem érhet bennünket ezen a területen. Tudunk mms-t küldeni, videót készíteni, péntek estére programot találni a wap-on, és mindezt csupán egy telefon segítségével. Ha megváltoznának az igényeink, csak egy hívás, és az ügyfélszolgálaton készségesen aktiválják vagy kikapcsolják a kért szolgáltatást.
Viszont érdemes résen lenni! Pár évvel ezelőtt hallottunk olyan esetről, hogy egy telefontársaság nevében ügyfeleket hívtak fel azzal az örömhírrel, hogy a cég nyereményjátékán több százezer forintot nyertek. Viszont a pénzt, csak akkor kapják meg, ha vásárolnak egy feltöltő kártyát (valószínűleg a legdrágábbat), és bediktálják a telefonba a kártyán lévő feltöltő kódot. Majd azt mondják, hogy sikeres volt a művelet, a pénzt 1-2 órán belül utalják, ill. kipostázzák a szerencsés ügyfélnek. Bár ez régen történt, úgy látszik a csalók még nem adták fel, és miért is tennék, hiszen nem kapták el őket azóta sem. Még ma is próbálkoznak ilyen hívásokkal.
Mit tesz ez ellen a mobilszolgáltató? Ha a sértett befárad a legközelebbi kirendeltségbe, és ott panaszt tesz, ill. kéri az ügy kivizsgálását, a cég annyit mond, volt már ilyen, tudnak róla, de nem tudnak vele mit kezdeni. Ha többen feljelentést tesznek a rendőrségen, talán tudnak foglalkozni az üggyel. Bíztató, nemde?
Bármikor felhívhatnak bennünket, és hivatkozhatnak az ügyfélszolgálatra, az embernek pedig nem szabad hagynia, hogy átverjék.
Íme, néhány dolog, amire érdemes odafigyelni:
- Az ügyfélszolgálat kijelzi a számát, amikor felhív.
- Ha azt kérik, hogy adjunk ki pénzt valamire, az már eleve gyanús.
- A telefontársaságok mindig nagydobra verik a nyereményjátékaikat, hiszen ezek marketingcélokat szolgálnak (új ügyfelek csalogatása, régiek megtartása, stb.).
- Ha kérik, hogy erről a hívásról ne beszéljünk senkinek, egyértelműen csalásról van szó!
Akivel előfordult már, hogy hazugsággal, félrevezetéssel kicsaltak tőle több ezer forintot, ne szégyellje, hiszen emberek vagyunk, az a természetes, hogy megbízunk egymásban! Inkább beszéljen róla, ezáltal elkerülheti, hogy másokat is hasonló helyzetbe kerüljenek! Naponta jobbnál jobb telefonokkal találkozhatunk a piacon. Ezek már olyan dolgokra is képesek, hogy az idősebb generáció szemmel alig bírja követni. Annak ellenére, hogy ma már nagyon fejlett készülékeket lehet vásárolni, a csalókat még mindig nehézkesen, vagy egyáltalán nem tudják elkapni. Ezen a területen lassabb a fejlődés üteme, ezért nekünk kell figyelmesebbnek lennünk!
Adjunk vagy ne adjunk? – Etikai kérdés a koldulókról
2011.01.28. 19:41
Állandó dilemma az ismerőseim körében, hogy adjunk-e pénzt a koldulónak, vagy ne. Szombathelyen is egyre több kéregetőt látni az utcákon, és az egyetemünk környékét is egyre inkább kezdik megszállni. Vannak emberek, akiknek határozott véleményük van a segítségnyújtásról, míg mások folyton abba a nehéz etikai döntéshelyzetbe keverednek, hogy adjanak, vagy ne adjanak pénzt a koldusoknak. Mi lenne az erkölcsös viselkedés?
Több megkérdezett „adakozó” is azt az elvet vallja, hogy azért ad nekik pénzt, mert ezzel megvan a napi jócselekedete. (Magyarul: Le van tudva!) Vagyis megnyugtatta a lelkiismeretét, hogy tett valami hasznosat embertársáért. Jó érzés volt adni, így ő is profitál valamit a helyzetből, és örül, hogy ő az, aki adhat, és nem neki kell kéregetnie. Vagyis ez egy önző gesztus, nem is a másikról, a szenvedő félről szól, hanem magunkról, hogy mi jól érezzük magunkat. Tehát a „napi jócselekedet” elsősorban a saját lelki békénket szolgálja, ami persze nem baj. Ha én úgy döntök, hogy adok (vagyis nem kényszerből teszem), az igenis jó érzéssel tölthet el.
Vannak olyan emberek, akik nem hajlandóak pénzt adni a kéregetőnek, viszont ételt szívesen vesznek neki a közértben, ha leszólítják őket az üzlet előtt. Ezek az emberek állítják, hogy látták már, ahogy a koldus a tőlük kapott pénzből a közeli kocsmában itta le magát, vagy a legközelebbi trafikhoz ment a 2 dl-es töményért. (Lehet azzal magyarázni, hogy így védekezik a téli hideg ellen, ám ez az állítás egy tikkasztó augusztusi délutánon már nem állja meg a helyét.) Ezt követően levonták a konzekvenciát. Nem sajnálják az ételt senkitől, de szeszre nem fognak pénzt kiadni, ami teljesen érthető.
Egy másik réteg pedig úgy gondolja, nem az a jó módszer, ha ételt vagy készpénzt adunk a koldulónak. Inkább adjunk neki lehetőséget, hogy ő maga teremthesse elő a saját igényeinek megfelelő termékeket ill. a pénzt! Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy fogjuk meg a bolt előtt kéregető hajléktalant, és rángassuk be magunkkal egy munkaügyi kirendeltségbe, vagy az egyetem Karrier Irodájába. Nagyon sok olyan terület van, ahol hasznát vennék a segítségnek. Ha valakinek van arra ideje, hogy naphosszat kint üljön a téren, akkor dolgozni is van ideje. Be lehetne őt vinni egy kórházba, vagy egy otthonba, ahol magányos idős emberek fekszenek, és beszélgethetne velük. Bármennyire is triviálisnak tűnő dolog, de ezeknek az embereknek nagyon sokat jelent, ha foglalkoznak velük. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg segítséget jelentene a nővéreknek, akik egész nap rohangálnak a csengető betegekhez, akik igazából csak társaságra vágynak. Szerintem ez nem egy nagyon megerőltető dolog, de mégis elég ahhoz, hogy az ember, aki valamiért olyan mélyre került, hogy ki kellett mennie az utcára kéregetni, elinduljon egy jobb sors felé. Látja, hogy ő is tud adni valamit embertársainak. Érzi, hogy szükség van rá, ezáltal több lesz az önbizalma, és ezt mások is észre fogják venni a környezetében. Sokkal több energiát tud mozgósítani magában. Kiegyensúlyozott lesz. Tudni fogja, hogy ő aznap minden tőle telhetőt megtett, hogy a legjobbat hozza ki magából, így esténként nyugodtan hajtja majd álomra a fejét. Van ennél nagyobb sikerélmény?
Füredi tanulmányút
2011.01.25. 16:29
Tavaly nyáron volt szerencsém több időt eltölteni Balatonfüreden. Egyik este Petra barátnőmmel betértünk egy meglehetősen igényes presszóba. Az egyik teremben pókerasztal, a másikban egyszerű párnázott székek, mindenütt lágy vonalak és hangulatvilágítás. A falakon több „Gombor” szignóval ellátott festmény lógott. Egyértelműen szürrealista mindegyik. Kíváncsi lettem, ezért odaszóltam a fiatal dekoratív pultos lánynak (ha már ott van, nyilván ért hozzá):
- Ne haragudj! Ez a Gombor, aki a képeket festette, kortárs festő? Nem ismerem.
- Nos, azt nem tudom, de elég furcsa ruhákban szokott járn.
Kérdésemre a választ megkaptam, bár nem úgy, ahogy vártam. De ennyi hibája lehet szegénykének. Azóta azt is megtudtam, hogy Gombor József veszprémi elismert festőművész, akinek rendszeresen vannak kiállításai Budapesten és az ország nagyobb városaiban. De ezt már nem a pultos hölgytől.
